Boldog vagyok

Nem történt semmi. Igazán semmi. Minden olyan, mint mindig, és épp ez az!

Jól vagyok, elégedett vagyok, és boldog vagyok, hogy az vagyok, aki.

Az utóbbi néhány napban mégis többet sírtam, mint ez előtt hónapok alatt. Nem szomorúságtól... legalábbis nem egészen attól.

Nincs igazán olyasmi, ami megkeserítené az életemet, sőt. Csak épp... mivel nincsenek igazi problémáim, a kicsik nagyon is megviselnek.

Nem tudom, mi. Nem tudom megmagyarázni, egyszerűen csak érzem, hogy valami - egy egészen apró darab - hiányzik. Néha ugyan kitölti valami, de aztán elmúlik a pillanat, és megint marad a kis fekete lyuk, ami minden mást is beszippant maga körül.

Hiába vesznek körül emberek, sokszor így is magányos vagyok... de szerintem mindenki. És ennek így is kell lennie. Mindenkinek kell annyi magány, hogy magában elrendezze a dolgokat, még ha ezt fáj is belátni.

És mikor valami betakarja ezt a sötétet, akkor minden jó. Szinte tökéletes. Abban a néhány órában, vagy egy-két napban... azt hiszem, ezért érdemes élni. Ez kárpótol minden sérelemért, minden fájdalomért, csalódásért.

Szerintem mindenki így van ezzel... csak nem veszi a fáradtságot, hogy rájöjjön.

Én ezekért élek... elég egy szó, egy ölelés... bármi, egy apró kis szilánk, és mindent széppé tesz. Persze, aztán elmúlik az "arany pillanat"... De újra és újra érzem, és ezért ami fáj, az sem fáj igazán.

Köszönöm! Remélem tudják, akiknek szól. Köszönöm, hogy vagytok!

Elég volt a lelkizésből!!! >___< Szeretlek titeket! x3 *leüti magát*

"- Micimackó! Mi van, ha egyszer elkövetkezik egy olyan nap, amikor el kell válnunk?

- Ha együtt válhatunk el, akkor semmi kifogásom ellene."